Életünk során gyakran kerülünk olyan helyzetekbe, amikor úgy érezzük, el kéne már engedni valamit, de képtelenek vagyunk rá. Nem segít a százszor hallott jó tanács: „Engedd el!”, mert ez nem így működik.

Hogyan kell elengedni? Az elengedés nem egyenlő a „kizárással”, de a „feladással” sem.

A kizárás azt jelenti, hogy nem engedünk be egy bizonyos személyt vagy helyzetet az életünkbe, de sajnos a probléma ezzel nem oldódik meg. Annyit érhetünk el vele, hogy pillanatnyilag nem terheli az életünket, de mivel nem oldottuk meg a problémát, az lesüllyedt a tudatalattinkba, ahol tovább emészti energiáinkat, és bármelyik pillanatban – akár más formában – a felszínre törhet.

A feladás stresszel és fájdalommal jár. Azt érezzük, hogy valami nem sikerült, és kudarcot vallottunk. Haragot és dühöt érzünk mások, vagy akár magunk iránt; az a gondolat motoszkál bennünk, hogy kár volt az egészre annyi energiát pazarolni, mert nem térült meg. A feladáshoz a legyőzöttség érzése kapcsolódik, ami szintén ártó negatív gondolat és negatív energia.

Az elengedés abban különbözik ez előző kettőtől, hogy ebben az esetben felismerjük és elfogadjuk, hogy valami nem megy, nem működik az életben. A helyzetet, vagy a személyt a gondolatainkból és az érzelemvilágunkból is elengedjük. Ugyanakkor az elengedés egy hatalmas lehetőség is arra, hogy kipróbáljunk valami mást; valamit, ami működőképes a régi, működésképtelen dolog helyett.

Az elengedés ellentéte a ragaszkodás. Ragaszkodásunk tárgya sok esetben már nem is része életünknek, már csak illúzió. Az illúzió – más néven: vágyakozás – pedig nem más, mint álmodozás, amely a valóságtól eltérő képzeteket hoz létre. Az illúzió fenntartása energiába kerül; ha elengedjük ragaszkodásunkat, ezt az energiát más, teremtő boldogságot hozó dologra fordíthatjuk.